Abban a pillanatban, amikor összeszedte maradék erejét, és bátorságát, teste már ugrásra feszült, futásra készen; megcsörrent a lánc, és többé nem tudott mozdulni. Izmai elernyedtek, szeme lecsukódott.
   Ha valaki látta volna az iménti jelenetsort nem igazán értette volna mi történik. Először is nem értette volna a fiú rettegéssel teli arcát ezen a szép estén, aztán mit is kereshet itt ilyenkor? Ám azt hogy a rét közepén egy hang nélküli villám csap le már végképp nem tudta volna hova tenni. A csodálkozásból már csak az billentette volna ki, amikor a fiú térdrerogyik, meredten nézi a villám lecsapásának helyét, majd a feje előrebicsaklik, és becsukja szemeit. Mozdulaltlanul, szinte dermedten, akár egy szobor térdepelt a kicsit már nedves fűben. Aztán mintha mi sem történt volna az imét, a fej emelkedni kezdett. Kicsit lassan, gépiesen, mintha egy finom hangolásó humanoid robot térne életre. A szemek felcsapódtak, és az arcon, amely az imént még tele volt rettegéssel most már nem lehetett érzelmeket kivenni. Ha nagyon akarnánk az eltökéltséget ráfoghatnánk, de leginkább semmire sem hasonlított az arckifejezés. Felállt és elindult vissza. Visszafele indult, pedig már alig 30m-t kellett volna megtennie a céljáig. Már szinte a zsebében érezhette a telefont, azt a telefont, amelyért oly sokmindent hajlandó volt megtenni.
   Nem érdekelte többé. Már nem számít a telefon. Egyetlen cél lebeg a szeme előtt mostantól, és csak ezért él. Mintha soha nem is lett volna igazán értelme az életének, bár nem vagyok benn biztos, hogy ez még az ő élete! Nem túl gyors, de annál határozottab léptekkel indult fel a domb tetejére, vissza a többiekhez. Nem zavarta többé a sötétség, a fák lomjainak hangja talán el sem jutott a tudatáig. Néhány perccel ezelőtt a hideg futkosott a hátán ezt hallva, de most rá sem hederített. Seperc alatt kiért az erdőből a faluban haladt tovább. Az utcai lámpák már működtek, de ez mit sem számított. A kutyák meg sem nyikkantak, csendben visszahúzódtak a kuckóik legsötétebb sarkába. Érezték, hogy ez most nem a házörzés pillanata, sokkal inkább a csandes életben maradásé. Ugathattak volna torkuk szakadtából, az sem zavarta volna Marcit, vagy aki lett belőle. Jó tempót diktálva hamar visszaért a házhoz, a többiek már nagyon várták. Amikor meglátták mindenki megnyugodott , mert már azon voltak, hogy elinduljanak és megkeressék. Aztán ahogy jött közelebb nem is tudták miért, de nem tetszett valahogy senkinek. Nem értették, miért lettek libabőrösek, Marcit látva, ahogy sétál feléjük, de aztán megértették. Máté, aki eddig a testvérek mögé bújva remegett hirtelen előlépett, szemeiben tűz lobbant, és a fizika törvényeit meghazudtolva rugaszkodott Marci felé. A többiek dermedten álltak, nem tudták feldolgozni az eseményeket. Miért néz ki Marci ilyen furcsán, mitől világít a haja, és miért olyan gyilkos a tekintete? Aztán hogy kerül oda a Máté, főleg miért világít az ő szeme is, a hajáról nem is beszélve? De amim a legfontosabb, nos ennek a gondolatnak már az agyukon átfutni sem volt ideje, olyan hirtelen kellett félreugraniuk, és fedezéket keresni, két őrült valami csatája közben...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.