Első hallásra talán azt gondolnánk hogy ha valaki nagyon bele tudja élni magát a filmekbe, az jó. Nos nem is rossz, amíg nem szomorú filmeket néz az ember. A Pacific pedig ennek szöges ellentéte. Főleg az utolsó rész. Nem értem miért pont a sírás megy a legjobban, lehet én is kicsit defektes vagyok, de valahogy az nagyon szokott menni. Ahelyett, hogy valami értelmes dolgot csinálok filmeken sírok. Remek. És ezután jön mindig a következő gondolat: miért is sajnáltatom magam és miért nem csinálok valami értelmeset? Na ez egy jó kérdés.

Ma voltam postán is. Hát ez nem olyan mint otthon. Minden nap, a nap minden szakaszában hosszú sorok. Rengeteg idős ember, akik alig mennek, de a csekket fel kell adni. Rettenetes szaga van, mintha valami néhanapján nyilvános budiként működne. Nem szeretek oda menni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.