Egy kis kihagyás után újra itt a jóéjtmese. Időben kicsit visszatekintünk a mai epizódban:

  A mi Földünk még csak kamaszkorát élte, mikor dinókat hordott hátán. S ahogy ezt ma mi is tudjuk tudták ezt már akkor mások is. Bizony nem elírás! Persze, hogy nem vagyunk egyedül az Univerzumban, de ennek nem fogunk örülni a történet végén...  hohó de hát hol van még a vége:)  Szóval mások is látták, amint földünk virágzik és a dinók vidáman élik mindennapjaikat. Azonban ők nem először láttak ehhez hasonlót. A hatalmas világegyetem berkeiben voltak/vannak olyan bolygók mint a mi Földünk. Az élet ezen bolygókon is hasonlóan forog, mint a miénken, időbeni eltolódással persze. Némelyik már teljesen kihalt, mások pedig még csak most születnek.
 Itt jönnek a képbe azok a "mások". Nevezetjük őket idegeneknek, vagy földönkívülieknek ahogy jobban tetszik. Ők az alphionok. A világegyetem legősibb népe. Tudásuk és hatalmuk minden emberi képzeleten felüli, de ezt hamarosan mindenki megérti majd. Az alphionok nagyon sokáig egyedül voltak a nagyvilágban. Elszántan kutattak inteligens univerzumlakók után mindhiába. Az idő haladtával technikájuk "csúcsra" fejlődött és ők maguk is szinte halhatatlanná váltak. Nem hittek istenekben, számukra nem létezett felsőbbrendű faj. Ők voltak azok. Legalábbis miután megtalálták a bolygók közti utazás leggyorsabb módját, és persze a tudásuk birtokában,melynek köszönhetően befolyásolni tudták az evolúció menetét is, ha úgy hozta kedvük. Amikor már mindent irányítottak nem maradt életcéljuk, így hát elkezdtek játszani. Ami nekik csak játék az bolygók végzete, vagy felvirágzása. Elutaznak a kiválasztott bolygóra, majd a fejlődés alakításával létrehozzák a megfelelő bábukat a társasjátékhoz. Egy olyan társasjáték, mint nekünk a rizikó és hasonló stratégiai játékaink. Hogy a játék ne legyen túl egyszerű az ő bábuik mi lettünk. Gondolkodunk, érzünk éljük a saját életünket, és van egy bizonyos "keresztelési" folyamat, amikor a bábuból használható játékszer válik. Ehhez egy meghatározott időben egy meghatározott helyen kell lenni, majd egy alphin "játékos" megkereszteli. Innentől a pályán levő értéktelen bábuból egy hasznos játékszer válik. Ettől fogva 2 lehetőség áll fenn: az alphin vagy "hibernálja" a bábuját, vagy egyből felhasználja. A hibernáció halálon túl is felhasználhatóvá teszi a bábokat, köszönhatően az alphin technikának. Bolygónként általában 1-2 tucat alphin játszik csapatokba verődve. Érkezéskor mindenki kiválaszt egy helyet a bolygón, ill elindít egy időzítőt, amivel aztán katonákat keresztelhet magának. Cél a másik csapat bábuinak "kiütése".

Nem történt ez másként a mi Földünkkel sem. Az alphinok meteorokkal érkeztek(elég sajátos jármű, biztos célbe ér). 2 tucatnyian választották a mi földünket játszótérnek, mindenki kijelölte a saját területét, és elindították az időzítőket is. Majd vártak, kicsit segítettek az evolúciónak, majd később magának az embernek is. Mi nagy feltalálókat, tudósokat tisztelünk a tudásukért, pedig nem mindegyikük saját tudását osztotta meg velünk. Ahogy teltek az évek, évszázadok a két csapat elkezdte gyilkolni egymást. Már persze a játéktéren. Hol az egyik, hol a másik csapat játszott fölényben(perzsák, rómaiak, görögök), de győzni egyikük sem tudott, mert mindíg akadt olyan ember, aki fel tudta venni velük a veersenyt. Többek közt ezért is pusztított a földön pestis, és hasonló vírusok, de az embereket ezekkel sem tudták megtörni. A történelem folyamán a két csapat lassan fokozatosan tökéletesítette a játékuk eszközeit. Nem tudták még miért, de ez a játék különbözött az eddigiektől. Soha ekkora önállóságot még nem mutattak a bábuk, aminek köszönhetően még játékban vannak. A technika már rég lehetővé tette volna, hogy elpusztítsák az egész bolygót, de ez nem történt meg, mert az alphinok tetszését nagyon elnyerte ez a játék.

Voltak/vannak emberek, akiknek feltűnt, hogy bizonyos helyeken "csodák" történnek. Az egyszerű emberekből tudós, feltaláló, a vézna szerényekből tábornok válik. Keringtek legendák a zsidahegyi patak egyik hurkáról is. Állították, hogy egy parasztember egy éjjel vízért ment le, aztán másnap beállt katonának, és 5 év múlva az ezred parancsnokaként szolgált. Mások arról beszéltek, hogy egy csapat túrázó magából kikelve, őrülten tért haza a patak partjáról, és mindannyian elmegyógyintézetben végezték. Az évek teltek, a legendák megfakultak, helyettük újak íródnak.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.