Persze nem az a hagyományos TV-macis mese lesz ez, hanem amolyan másféle:D Nem lövöm le előre  a poént. Nem légbőlkapott mese lesz, hanem a bungiavató, ill egy tegnap olvasott poszt ihlette.

 Történetünk a bungiavató végén kezdődik, amikor is hazaértünk a biciklikhez, ám ekkor kiderül hogy Marci elhagyta a telefonját(ezen már meg sem lepődünk). Persze az alkohol elég volt ahhoz, hogy Marci igazi férfihoz méltó módon egyedül akarjon visszamenni az erdei sötétségba a telefonjáért, a többiek pedig(révén , nagyon elfáratak) nem ellenkeztek.
  Marci mit sem törődve az időközben erőre kapó széllel egyedül ballag vég a falun. Fülét már szinte bántotta a síri csend, így a fák lombjain suhohó szél hangja mosolyt csalt arcára. Úgy tetszett mintha hárfán játszana egy tapasztalt tehetséges zenész. Ezen zenei aláfestés alatt ért el marci a falu végéhez, észre sem vette, hogy időközben az utcai lámpák világítása ki-kihagyott. A lágy hárfa játék is inkább hasonlított már egy vad vonósnégyes kavargásához. Aztán ahogy az utolsó lámpa fényei is felcsillantak a szeme előtt a szelet, mintha elvágták volna, a vonósnégyes játéka oly hirtelen szűnt meg, mint amily hirtelen borult sötétségbe az egész falu.
    -"Remek! Pont most jön áramszünet.."-      //Persze ekkor még senki sem tudta, mennyire örültek volna egy egyszerű áramszünetnek.// Nincs mit tenni, az erdőben amúgy is sötét volt, már nincs messze a bungi. Még csak a lábát emelte fel a hirtelen támadt csendet és sötétséget egy egész falu kutyáinak siralmas vonítása törte meg. Szegény állatok, mintha  csak az életükért küzdöttek volna. Tehetetlen, és reménytelen vonításuk azonban oly hirtelen halt el, hogy ez már bizony az alkoholszint "jótékony" hatását is bőven legyőzve, enyhe libabőrt varázsolt Marci hátára. A tétova várakozás a lámpák kialvása óta, mostanra bizonytalan és kétségbeesett riadalommá vált. Szerencsére(?) Marci gondolt erre az eshetőségre is így hát elővette kulacsát húzott rajt, amennyi csak beléfért. Így aztán a bátorság sepillanat alatt végáramlott testében, s amint elérte a lábait is elindult újra a telefonjáért. Tudatalattija visítva kiabált, hogy rohanjon, fusson amerre csak lát, de semmiképp sem előre. Ő azonban mit sem hallot ebből, egyszer is többször vesztette el a telefonját, mint ahogy kellett volna. Alig indult el fél perce, amikor újra fújni kezdett egy kis szellő. A fák suhogása most már semmilyen hangszer játékához, de még csak semmilyen eddig hallot földi hangéhoz nem volt hasonló. A felhők közül előbukó hold halvány derengésében, már csak az othhoni meleg ágyra koncentrálva szedte lábait Marci egyre sebesebben. A két erdőrész közötti séta eléggé nyomasztó volt, a rét és a nyílt terep látványa valamelyest megnyugtatta. Lassított is léptein. Kifújta magát. Felnézett a sápadt holdra, ami épp egy újabb felhővel takarózott be éppen. Mintha csak megérezte volna azt a hűvös levegőt ami egyik pillanatről a másikra, nesztelenül érkezett a patakvölgyre. A hideggel együtt a szél is megállt újra és a fák suhogása is elhalkult, majd teljesen megszűnt. Ez az újabb ordító csend már végleg megszűntette az alkohol által még csak-csak támogatott bátorságot. A szuszogás egy kovácsfújtató hangját idézte, a szívdobogás pedig a legkeményebb a techno zenék basszusával is felvette a versenyt, mind ütemében, mind hangerejében. Már bánta, hogy megállt pihenni, hogy nem fordult vissza, de legfőképp hogy egyáltalán elindult. Legszívesebben helyben elaludt volna, csak ne kelljen átélnie már ezt a kiísérteties éjszakát.
   A csendet ezúttal az erdőből jövő faágak recsegése törte meg. Marci lábai a földbe gyökereztek tág szemmel bámult a hang irányába szótlanul, a lélegzetét is visszafolytva. Egy világító szempárral találta magát szemben, de ez a szempár csak egy őzhöz tartozott, aki miután tudomásul vette, hogy mások is vannak réten nem is törődve Marcival elsétált a vadaknak kiszórt élelemig és falatozni kezdett. Ezt látva aztán Marci is újult erővel folytatta útját. Most nem is vot egyedül, a csend sem volt olyan zavaró. Legszívesebben beszélgetett volna az őzzel de félt hogy nincs társalgós kedvében és egyedül hagyná ismét. A rét alsó, legszélesebb részénél aztán végképp elfogyott minden emberi erő Marciból. Előbb az őz vadult meg szinte teljesen, és menekült fejvesztve az erdő sűrűjébe majd a patak szűnt meg csobogni és ha ez még nem lenne elég a fák szél nélkül kezdtek hajlongani, és suhogni. Aztán egy villám csapott le a rét közepén teljesen elvakítva Marcit. Annyira megrémült, hogy térdre rogyott. Hallása teljesen hibátlan maradt, hisz a villámot nem kísérte mennydörgés, ám azt kívánta bár nem hallaná ezt a lánccsörgéshaz hasonló fémes hangot, ami egyre csak erősödött. Aztán nagy erőfeszítések árán még ki tudta nyitni a szemét. Legmerészebb álmait is felülmúlta a látvány, beléfolytotta a szót és a levegőt egyaránt. Egy sötét, óriási alak közelített felé a rét közepe felől. Világított a haja, és vörösen parázslott a szeme.

Jó hosszúra sikerült:)  Remélem legalább egy picit kirázott mindenkit a hideg;)
  Most pedig vissza a termodinamikához..:(
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.